Letartóztatták a borsodi polgármestert, aki uzsorázott a saját falujában
Sőt, az ügyészség szerint visszaélt önkormányzati állásokkal, SIM-kártyákkal és a tűzifaprogrammal is.
Sőt, az ügyészség szerint visszaélt önkormányzati állásokkal, SIM-kártyákkal és a tűzifaprogrammal is.
Hol vállalkozás indításához, hol a parókia tetőszerkezetének a cseréjére kért pénzt.
A szociális étkeztetéssel kapcsolatos díjakkal csaltak.
Hét hónapba telt, mire a Warner Bros engedélyt adott a névhasználatra, de a 2022 nyári nyitás után mostanra bezárt a borsodi Central Perk.
A rendőrök jelentős bírságot szabtak ki egy olyan kisteherautó vezetőjére is, aki makkokkal szórta tele az utat, és balesetet okozott.
A rendőrök röviddel a bűntett után elfogták a tettest.
Egy augusztus végi éjszaka történt az a sajóbábonyi foszgénmérgezés, ami miatt négyen is kórházba kerültek. Szűkszavú polgármester, rendőrrel fenyegetőző biztonsági főnök, újságíróktól tartó ügyvezető igazgató, panaszkodó helyiek – riportunkban bemutatjuk, hogyan keseríti meg a bábonyiak életét az ipari park, aminek a múltjában két komoly robbanás, egy klórgázömlés és egy halálos mérgezés is van.
A lány családját rettegésben tartotta, otthonukból kiköltöztette őket, a rendőrség eljárást indított.
Az áldozatokat fogdosta, egyiküket pedig meg is ütötte.
Húszmillió forintot ígért a városvezetés, húszat a helyi vállalkozók és húszat az iparkamara is a miskolctapolcai barlangfürdő megmentésére, de lényegében csak a város tartotta be az ígéretét – tudta meg a Népszava.
Az egyik gyerek súlyosan megsérült.
Akkor derült fény arra, hogy a férfi egy holttestet tartott a lakásában, amikor pár nappal ezelőtt ő is meghalt.
Tucatnyi ingatlant néztek át a két éven belül ismét kipattintott tokaji főtéren, tülekednek bennük a kormányközeli vállalkozók.
Ezzel kárpótolják az autósokat az M30-as részleges lezárása miatt. Az nem derül ki Lázár János rendeletéből, hogy a már idén is lezárt főút miatt miért csak jövőre lehet olcsóbban matricát venni.
A büntetett előéletű férfit letartóztatták.
Volt azonban három közlekedési baleset is, amit ittas sofőr okozott.
Egy nyolc és fél centis kést vágott a fiába.